Mikor rám omlik a gazdátlan szemét,
a Maradék Királynő kinyújtja kezét
és lenéz a földön fekvő őrültre.
"Mihez kezdenék nélküled?" - kérdi -
"Hisz Te szépen nézel rám,
ahogy mindig szoktál, pont úgy...
(Ha nem lennél ilyen kiszámítható...
de az vagy, hagyjuk is...)"
Ó, hát kegyed azt hiszi, rossz nekem itt?
Hogy keresni akarom szükségből,
jobb híján szült kegyeit?
Lerántom magamhoz a sárba
élje át, járja át, lássa át
Amit korábban sosem sajnált, most vérezzen érte,
lihegve várja a morzsákat,
harapjon szilánkot, nyeljen szálkát!
Én végeztem, most Fennséged fürdik.
És ha megtisztulva nevetni látom,
talán újra megkoronázom.
